SZEMÉLYISÉGTESZT
TE MILYEN TÍPUS VAGY ?
Gnóthi szeauton!
– mondták a régi görögök.
Azaz: ismerd meg önmagad!
Persze ezt sokféleképpen megteheted. Amit itt kínálunk, az egy külföldön jól bevált, de Magyarországon egyelőre csak szűk körben ismert tudományos rendszer. Vagyis személyiségtesztek, még éppen közérthető szakszövegek és természetesen a személyiségtípusok leírásának magyar nyelvű gyűjteménye.
*
Milyen személyiség tesztről van szó?
*
Az MBTI, vagyis; Myers - Briggs Típus Indikátor tesztek Carl Gustav Jung munkáján alapszik, és négy jellemvonás mentén 16 csoportba, úgynevezett típusba sorolja az embereket. Ezen jellemvonások egyike a közismert introvertált-extrovertált páros, amely máris mutatja, hogy nagyvonalakban milyen erősségei és gyenge pontjai lehetnek valakinek. Az MBTI-t végzős diákoknak, álláskereső fiataloknak ajánlják, a személyiségtípus ismeretében ugyanis könnyebb lehet személyre szabott pályát választani, és elkerülni a nem megfelelőt. De hasznos lehet bármilyen csoportban, munkaadóknak, gyógyítóknak,- és a párkapcsolatokban is, hogy elkerüljük az együttélésből adódó nagyobb sérüléseket, továbbá mások, meg persze önmagunk megértésében, elfogadásában is.
Hogyan működik az MBTI?
*
Ez egy tudományos rendszer, nem varázspálca – csodára nem képes. Azonban kitöltve az oldalon található tesztek egyikét, megtudhatod azt a négy betűt, amely besorol egy bizonyos típusba. Fontos tudnod, hogy nincs jó vagy rossz személyiségtípus – ami egyiknek erőssége, az a másiknak gyengéje, és fordítva. Ha megkaptad a teszt eredményét, azt a bizonyos négy betűt, olvasd el, mit gondolnak a szakmabeliek a típusodról. Aztán a többi rajtad áll. Ha kérdésed, megjegyzésed van, csak írjál nekünk !
*
Egy konkrét példa, amely rávilágít a típusok különbözőségére !
Itt egy rövid teszt, hogy tudd kb. melyik típus is vagy !
Bővebb leírást Rólad e-mailban küldünk, ha már kiválasztottad a típus-kódodat !
*
Miért mész át az úton?;
INTP : Nem is tudom, nem emlékszem... Azon elmélkedtem, hogy létezik-e végtelen és... (nekimegy egy útjelző táblának)
ENTP : Hogy elfogjam az elszabadult lézer-szemű robotjaimat!! Nem láttad őket véletlenül, ugye?
INTJ : Ez is része a tervnek.
ENTJ : Hogy meghódítsam a szomszédos területet.
INFP : Az átkelés a biztonságból a veszélyen keresztül a biztonságba jól szimbolizálja az élet lefolyását egy epikus kalandban...
ENFP : Azért, mert... ó nézd, színes buborékok!
INFJ : Követtem a fényt.
ENFJ : Hogy a többiek követhessenek.
ISFP : Hát az úgy volt, hogy volt az a pillangó... ó nézd, megint itt van!
ESFP : Hogy beszálljak a buliba a másik oldalon.
ISTP : Hogy eljussak a barkácsboltba a másik oldalon.
ESTP : Hogy kirakatban reklámozhassam a három-az-egyben-út-keresztező lábgyógyítómat.
ISTJ : Azt akarod mondani, hogy nem kellett volna átmennem?
ESTJ : Nézd haver, ez a dolgom...
ISFJ : Hogy megmutassam a többieknek, hogy biztonságos átkelni.
ESFJ : Nos, mindenki más is ezt tette...
BWCN > GASTRO & HOLISTIC CLUB-SERVICE > Tel:++3670/941-1318...... E-mail: varytibor@gmail.com